|01.1 fejezet - Jackie|

Egyszerűen nem tudom szavakba önteni, mennyire hálás vagyok. Nagyon-nagyon köszönöm az összes feliratkozónak, pipálónak, kommentelőnek és azoknak, akik díjakat is küldtek! Jól esik, és örülnök neki, hogy érdekel titeket a dolog. 

Még mielőtt valaki elveszne az időrendben, szeretnék szólni, hogy ez a fejezet a napló és az öngyilkosság előtti időben játszódik, hogy kicsit jobban megismerjük a szereplőinket. A bevezetéshez hasonlóan két részből fog állni; 01.1, és 01.2 számozással. 

~xx

×××

Jacqueline Dixon népszerű volt. Az iskola legnépszerűbb diákjai közé édesgette magát az elmúlt két év során, amióta Írországba költözött a nagyanyjához. Megszerezte az iskola legnépszerűbb fiúját, a legcsinosabb lányokkal lógott a szünetekben, övé volt a legjobb asztal a menzán, és a folyosón kettévált a tömeg, ha ő kívánt végig haladni azon. Szerették az emberek, és nem azért, mert kedves volt, nem azért, mert segítőkész… Kedves mosolya, és az, hogy valójában a lelke mélyén valószínűleg jó lány volt, csak egy embernek szúrt szemet. 

Az emberek szerették Jackie Dixont, mert nagyképű volt, bunkó és nem lehetett megbántani. Gyorsan pörgött a nyelve, ha valakit porig kellett alázni. Magabiztosságával nyerte el helyét a legnépszerűbb diákok között. A bánts, ha nem akarod, hogy bántsanak elvét vallotta, és valamiért vonzotta ezzel a népszerűséget. 

Jackie tudta, hogy nem helyes gúnyolódnia a népszerűtlen diákokon, mégis meg kellett tennie, ez volt a népszerűség kulcsa. Úgy érezte, hogy csak akkor lehet belőle valaki, ha másokat megaláz, porba tipor. Megbántja azokat, akik nemhogy kevés, de nem létező népszerűséggel bírtak. A fiút, aki vastag szemüveget visel, és mindig az első padban ül a kockás, kötött mellényében. A lányt, aki enyhe túlsúllyal küzd, amit sehogy sem tud leadni. Azt az ügyetlen vörös hajú lányt, akinek minden vágya bekerülni az iskolai pompon csapatba, de táncolni azt nem tud. Azt a fiút, aki minden évben elindul az iskolai tehetségkutatón, de úgy szól, mint egy lyukas harang. Végezetül pedig… olyanokat, akikkel sosem lép kapcsolatba. Nem is sejtheti, milyen fájdalmat okoz azzal némelyeknek, hogy köszönni sem akaródzik, és nem azért, mert ténylegesen nem akar. Egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja azokat, akiket nem emelt ki a tömeg. Azokat, akik nincsenek körülvéve hamis kapcsolatokkal. Meg sem látja őket, és ez az igazi sértés. Mintha nem is léteznének. Megannyi hamis sértés között a legfájóbb, ha láthatatlanná válsz olyasvalaki szemében, aki számodra nagyon is létezik. 

Ennek a lánynak csak a társadalomban betöltött szerepe számított, a csillogás. Állmosoly, és mű tökéletesség. Tökéletesnek látszani, hogy ezzel elvegye az olyanok önbizalmát, akik nem látják magukat olyan jónak, amilyen ő. S az ő rajongásuk emelte fel. Akaratlanul csinálta, neki nem állt szándékában megsebezni senkit, csak ő akart magasabbra kerülni. Magára gondolt, önző volt, és kicsinyes. 

Meg is fizette az árát... 

– Jackson, még kétszázat kell ebből csinálnom holnap délutánig – mondta a lány, és távolabb taszította magától barátját, aki éppen a nyakát próbálta csókolgatni.

– Ki számolja? Lehet, hogy nem is kell mindenkinek…

– De lehet, hogy igen – rázta a fejét Jackie, és édes mosolyt küldött a fiú felé, kissé gúnyosat.

– Ugyan már… Tudod, hogy ez senkit sem érdekel – lépett közelebb, hátha végre jobb belátásra bírhatja.

– Engem igen – nevetett, és az órára nézett, ami a konyha ajtaja fölött lógott – El kell menned, a szüleim hamarosan haza érnek – hessegetni kezdte a fiút, aki még mindig nem értette, miért nem találkozhat a lány szüleivel. Tüntetőleg becsapta maga mögött az ajtót, amíg a lány kivette az újabb adag szépen sült muffint. Jackie rosszallóan csóválta fejét, amiért barátja képtelen megérteni, hogy a világ márpedig akkor sem körülötte forog, ha ő Jackson Harwood.

Nemsokára a csengő zaja zökkentette ki az egyre gyülekező muffin rengeteg díszítéséből. Kötényébe törölgetve a kezét, sietve nyitotta ki. Szőke fiú állt az ajtó előtt, festett. Zöld baseball sapkát viselt, és hozzá illő színű pólót.

– Ö… Azt hiszem, ez a tiéd – mondta köszönés nélkül egyszerűen, és egy borítékot nyújtott át a lánynak.

– Mi ez?

– Hozzánk dobták be, a te neved áll rajta – mutatott a fiú a névre. Jackie akkor élt ott egy éve, de még sosem látta őt azelőtt.

– Köszönöm – elvette a levelet, és oda nyújtotta ragacsos kezét a fiúnak – Azt hiszem mi még nem találkoztunk. A nevem már tudod.

– Niall Horan – fogadta el a jobbot a fiú, és illően bemutatkozott. Butuska vigyorát nehezen tudta volna leplezni a lány előtt.

– Nagyon örülök Niall, de ha nem haragszol, muffint kell sütnöm holnapra, és ha tovább társalgunk itt, holnap utánra sem lesz kész – valójában átfutott az agyán, hogy behívja Niallt, de annyira elfoglalt volt, és annyira szeretett volna a végére járni a dolgoknak, hogy inkább nem tette meg. A fiú kedvesen elköszönt, ő pedig rácsapta az ajtót.

Jackie nem emlékezett később erre az esetre. Emlékezett rá, hogy a szomszédban lakik egy Niall nevű srác, de fogalma sem volt róla, honnan került elő, mikor ő már egy éve ott lakik, és arra sem emlékezett, mikor találkoztak először. 

×

– Egy, két, há… Nancy, mondtam, hogy „és”-re kezdünk, és nem háromra. Lehet, hogy az a béna vörös csaj is ügyesebb lenne nálad, azt akarod, hogy lecseréljünk? Na ugye, hogy nem. Szedd össze magad! – rikácsolta a harmadik próbálkozásra Jackie. Természetesen ő volt a pompon csapat kapitánya. Az iskola fiait kísérgették, és meccseiket színesítették koreográfiáikkal. Már, ha sikerült betanítani nekik bármit is. Nem mintha olyan ügyetlenek lettek volna, egyszerűen csak szeretett türelmetlenkedni, és lekezelően beszélni a többiekkel, mert ettől néztek fel rá. Mindenki meg akart felelni a lehetetlen elvárásainak. Fogalma sem volt róla, hogy mikor lett ilyen, és mikor kezdett el ennyire függeni a népszerűségétől, de tény, hogy nem tett jót neki. 

– Jól van, akkor mindenki egyszerre… „és”-re indulunk. Nem kettő, nem három… ÉS! – utasította a többieket, beszámolt, és újból átvették a lépéseket, melynek több triplaszaltó, és emelés is a része volt. Minden részletét egyedül tervezte meg két jótékonysági bál megszervezése között. Egy  perc szabadideje sem volt igazi barátságokat kialakítani, vagy egyáltalán észrevenni azt, hogy mennyire nincs rendjén az élete úgy, ahogyan volt. 

Jackie nem vette észre, hogy híján van a normális kapcsolatoknak, és valójában olyan magányos, mint egy remete. 

Hogyan is vehette volna észre, ha annyi sok ember vette körül nap, mint nap, akik rajongással sürögtek, hogy a kedvében járjanak a méhkirálynőnek?  

– Megint bénák voltak – panaszkodott barátnőjének Lisettenek, aki az iskolai drámaklub elnöke. Az ő tevékenysége lényegében arról szól, hogy eldönti, kinek engedi meg, hogy imádja. A dráma klub elnevezés annyit takar, hogy egy csapat diák körül rajongja, amikor eljátssza a Titanikot egyes-egyedül.

– Szerintem mi ügyesek voltunk. Pontosan úgy történt minden, ahogy én mondtam – dicsekedett magához ölelve könyveit.

– Ezek meg mik? – mutatott rájuk Jackie, ugyanis nem volt gyakori, hogy Lisette könyveket hurcoljon a folyosón. A szőke lány ugyanis nem szokott sem olvasni, sem pedig tanulni, ennek ellenére mindig jó jegyeket kapott. Pletykáltak is emiatt a háta mögött, hiszen sok órán meg sem jelent, és igazolatlanokat sem gyűjtött. Ki tudja milyen módszerekkel jutott jó eredményekhez?!

– Végre színpadra vihetjük az Elfújta a szél egy részletét, és ez a forgatókönyv – mutatott a nagyobb összefűzött darabra – Ez pedig maga a regény – mondta büszkén – Remélem nem valami nyálas, mert én aztán nem hiszek a szerelemben – tette hozzá büszkén.

– Akkor keserves hetek elé nézel barátnőm, mert ez bizony a szerelemről szól! és amit a kezedben tartasz, nem az egész. Két kötete van, plusz a folytatás – nevetett Jackie.

– Szívás…

– Ha a szerelemben nem hiszel, akkor miben hiszel?  

– Abban, hogy hazamegyek, és inkább megnézem filmen, mert hétszentség, hogy egy percet sem fogok erre a vacakra pazarolni! Ugye van belőle film?

– Van… Harminckilences, gyönyörű kosztümös film. De szerintem el kellene olvasnod. Higgy nekem, nem elég, ha az utcatáblákat elolvasod. Az pedig egy nagyon jó könyv – mutatott Jackie az említett műre, de csak egy gúnyos horkantást kapott válaszul, és a saját órájára sietett. De mielőtt hallótávolságon kívül került volna, még hallotta, ahogy a lány vissza szól, hogy azt a vén poros vackot biztosan meg nem nézi. Elnézően mosolyogva csóválta fejét…