|01.2 fejezet - Niall|

Sziasztok újra itt!!!
Köszönöm az összes új feliratkozónak, a pipálóknak és a kommentelőknek!

Ezzel a résszel most a végére értünk egy fejezetnek, ami csak arra volt jó, hogy kicsit megismerhessük a karakterek viszonyát a többiekhez, mielőtt még a prológus alapján levonnánk bármilyen következtetést róluk ("meg ilyesmi" :DD).

(A következőben visszatérünk a jelenbe.)

~xx

×××

– Bocsi, ne haragudj – mondta természetes lendülettel Jackie, amint elhaladt a fiú mellett, mintha semmi sem történt volna. Pedig nagyon is történt, figyelmetlenül belerohant, kiverte a kezéből a könyveket, de ez kevéssé sem zavarta. Talán észre se vette, annyira sietett szőke barátnője után.

– Ugyan, ne is törődj vele – motyogta idétlenül utána vigyorogva a kékszemű fiú, felvette a könyveket a földről, és folytatta útját a szekrénye felé. 

– Egyszer még kinyír ez a csaj, öregem – paskolta meg vállát barátja, ahogy mellé ért.

– Ennyire nyilvánvaló? – mosolya leolvadt arcáról, mint a viasz.

– Neki még nem tűnt fel – mutatott a lány után, és kinevette a szőkét. Közben megálltak a szekrény mellett.

– Neki még az sem tűnt fel, hogy létezem – vont vállat, kinyitotta a fém ajtót, és a szekrényébe pakolta a könyveket.

 – Este hozod a gitárod, grillezünk, lesz sör – vállat vont – meg ki tudja. Felejtsd el azt a csajt, és törődj inkább magaddal – vigyorgott. Tudta, hogy Niall le akarja majd mondani az esti összejövetelt, de nem hagyott neki választást.

– Liam, én nem akarom elfelejteni. Értsd meg…

– De miért? Azt hiszi, hogy ő a világ közepe. Nem mondom, azért szívesen…

– Ne beszélj így róla – csapta be az ajtót Niall, és elindult az osztályterem felé.

– Ugyan már, Niall. Nem siránkozhatsz egész életedben ezért a csajért! Sok hal van még a tengerben – érvelt. Unalmas.

– Igen. Sok a hal, de én nem vagyok halász. Nem érdekelnek a halak, engem ő érdekel – mutatott a távolba, amerre korábban a lány is eltűnt a tömegben.

– Miért? Csak egy beképzelt kis…

– Nem az. Nem is ismered – Niall megállt előtte, s ezzel őt is megállásra kényszerítette. Liam szemében elszántság égett, bár tudta jól, hogy nem fogja meggyőzni róla, hogy a lány nem érdemli meg a figyelmét.

– Ahogy te sem – motyogta, de valószínűleg a fiú ezt már nem hallotta, hiszen addigra elsietett saját osztályterme felé. Késni fog. 

×

Minnie a semmiből tűnt fel Niall mellett, és úgy ült le, mintha láthatatlan lenne, és nem számítana rá, hogy bárki is észreveheti. Mindig úgy mászkál fel-alá, mint egy kísértet. A fiú felemelte a fejét a padról, a koreai lány pedig mélyet sóhajtott. 

– Mit szeretnél mondani?

– Egy hülye vagy, Niall Horan – rosszallóan rázta a fejét. Niall grimaszolt, de nem kérdezte meg, hogy miért. Nem kellett – A nyomodba se ér az a lány. Ennél sokkal jobbat érdemelnél – mondta fakó hangon, miközben maga elé igazgatott egy kockás spirálfüzetet.

– Megint kihallgattál minket?

– Nem, csak követtelek, de nem figyeltetek – vont vállat.

– Minz, ha nem szólsz, nem fogjuk tudni, hogy ott vagy – Niall hangja nyugodt volt, és álmos – úgy közlekedsz, mint egy kísértet.

– Milyen bölcs, talán neked is csak szólnod kéne, és a karjaidba omlana – Minnie kajánul mosolyogva megpöckölte Niall orrát, erre a fiú rámorgott, és kinevette, de nem tudta, hogy a saját reakcióján nevet-e, vagy azon, hogy a lány megpöckölte.

– Ez nem ilyen egyszerű.

– Miért? Ez pont ilyen egyszerű. Attól, hogy nem mondod a szemébe, még nem fog jobban beléd szeretni, mintha csak úgy odasétálnál hozzá. Ha nem mondod el neki, sosem tudja meg, és így sosem gondolkodik majd a lehetőségen. Ha elmondod, legalább tudod, hogy érdekled-e vagy sem. Nem retteghetsz örökké attól, hogy mi lesz, ha téged is kinevet – a lány okosan beszélt, Niall tudta, hogy igaza van, csak azt nem tudta, hogy a saját tanácsát sem fogadja meg.

– Persze, sétálj oda a gimi legmenőbb csajához, mondd neki, hogy totál beleestél… aztán várd a csodát. Vagy, hogy szétverjék a fejed – hajába túrt és tudta, hogy hülyeséget beszél – Jackson… – mondta, mintha ízlelgetné a nevet, majd elfintorodott.

– Nem értem, mit eszik rajta. Te ezerszer jobb vagy annál a tökfejnél – bökte meg a lány, és huncut mosolyt varázsolt az arcára.

– Csak azért mondod, mert barátok vagyunk – nevetett Niall.

– Helyesbítek. Csak azért lehetünk barátok, mert imádnivaló vagy – kuncogott, kissé bele is pirult, de Niall ezt nem vette észre. 

×

Niall becsapta maga mögött a bejárati ajtót, és hangosan köszönt, ahogy ledobta a táskát a földre. Kicsit zavarta a tény, hogy mindenki az ő életével van elfoglalva, és hogy mindenki látja ezt a megmagyarázhatatlan vonzódását a szomszéd lány iránt, csak Jackie nem veszi észre. Persze nem lehet őt hibáztatni ezért. Hiszen hogy is vehetné észre, ha még azt sem sikerült felfedeznie, hogy Niall a világon van? Pedig tényleg csak néhány méter választja el otthonaikat egymástól. Nem is volt benne biztos, hogy jó lenne, ha a lány tudna róla. 

– Este itthon leszel? – kérdezte az apja, amint előkerült valahonnan, mialatt Niall végig gondolta a dolgokat.

– Liamnél kajálunk meg ilyesmi – vont vállat, lerúgta cipőjét és a szobájába indult.

– Mi a baj? – az apja észrevette, hogy morcos, és kedvtelen.

– Semmi.

– Eszel valamit? Korán van még – követte tovább.

– Mi a kaja?

– Amit akarsz.

– Szóval pizza. Akkor kérek. 

… 

– Látom, hogy valami bajod van – apja kijelentésére Niall az asztalra könyökölt és közelebb húzódott.

– Ne törődj vele. Legalább te ne… Mindenki ezzel nyaggat.

– Szóval csaj. Ismerem?

– Mi? Nem… Ne akarjatok már a fejembe látni! Rettentően irritál.

– Tehát nem érdekled.

– Nem tudom – sóhajtott megadóan, és inkább elfordította a fejét.

– Nem is tud róla? – vonta fel szemöldökét.

– Nem tudom... ez nem ilyen egyszerű – Niall kivett egy szelet pizzát a dobozból, és beleharapott.

– Mert valaki mást szeret… ugye?

– Azt nem tudom… – motyogott az orra alatt, de az apja így is tökéletesen értette.

– Lehet, hogy érdekkapcsolat? – csodálkozott.

– Lehet, hogy ne erőltesd a témát? Tiszta langyinak érzem magam. Senki nem lelkizik az apjával… – Niall fogta a pizzáját és ismét elvonult a szobájába. A szobájába, ahol a naplót tartotta. Senki nem tudott erről a titkos tevékenységről, így az apja sem. 

Niall egy ideje már nem volt önmaga. Bántotta valami, és Bobby akár hányszor rákérdezett, érdeklődött vagy diszkréten puhatolózott, a fiú hárította a közeledését. Hiába próbált segíteni, fia kínosnak tartotta ezt a törődést. Tudta, hogy egy lány miatt történik minden, csak azt nem tudta, hogy ez a lány a szomszédban lakik. Nem tudta, hogy a lánynak fogalma sincs a fiú létezéséről. 

Bobby Horan a fiú viselkedését egy egyszerű kis szerelmi bánatnak gondolta, ami hamarosan elmúlik. Azt hitte, hogy egy lányról van szó, aki dobta a fiát, hogy ennyire egyszerű. 

A probléma viszont sokkal komolyabb volt ennél. Figyelmen kívül hagyta, mintha nem is létezett volna. Ettől olyan kevésnek érezte magát az a fiú, mint egy eldobott felmosórongy. Üresnek, és nem létezőnek. Mintha a világban nem lenne számára hely. Rosszabb volt minden szerelmi csalódásnál ez az átlátszóság. Mintha szellemként koslatott volna egy élő után. Csakhogy ő akkor még élt. Nagyon is! De már nem sokáig.